2012. június 10., vasárnap

Ilyenek vagyunk!

A Martin János Szakiskola első fejlesztési projektje az „Ilyenek vagyunk” (Érzékenyítő program) címet kapta. Azért választották ezt a fejlesztési tevékenységet, mivel ezáltal bővíthetik, erősíthetik partnerkapcsolataikat, erősíthetik a társadalmi esélyegyenlőséget és elfogadottságukat szervezeti értékeik bemutatása, feltárása révén.

Az érzékenyítés célja: "Tudatosan hatni és befolyásolni másokat"

A társadalom elfogadott szokásrendszere, a megszokott sémáktól eltérő (másság, kisebbség, fogyatékosság, stb.), az objektív, de a többségtől eltérő helyzettel kapcsolatban megértőbb, érzékenyebb környezet kialakítása. Az érzékenyítettek közvetlen tapasztalatok megélésével, saját élményen keresztül váljanak nyitottabbá a befogadásra és az elfogadásra. A cél elérése során megtapasztalhatják saját korlátaikat és határaikat is. Valamennyi korosztály számára kialakítottunk egy "programcsomagot", amely az életkori sajátosságoknak megfelelő tevékenységeken keresztül mutatja be a mozgáskorlátozottságból eredő akadályokat leküzdő, kompenzáló technikákat, eszközöket. Játékos formában próbálhatják ki a program résztvevői a különböző élethelyzeteket, saját testükön tapasztalhatják meg azokat a nehézségeket, melyekkel minden nap szembesül egy mozgáskorlátozott gyermek.

Cél, hogy a gyermekek bátran kérdezhessenek, hogy természetesen tudják kezelni azokat az embereket, akik segítségre szorulnak. Kellő empátiával, odafordulással alakítsanak ki kapcsolatokat, ennek megfelelően szocializálódjanak. Mindezek érdekében a város több intézményében érzékenyítő napokat tartottak. A képek magukért beszélnek! Érzékenyítő napjaink minden alkalommal nagy sikerrel zárultak, s több intézmény jelezte, hogy igényt tartanának rá.

Érzékenyítés magyar óra keretében (autizmus)

Fogyatékkal élő emberek és a művészet

Látássérültek megismerése és elfogadása

2012. június 7., csütörtök

„Társadalmi felelősségvállalás – CSR ahogy mi gondoljuk”

MEGHÍVÓ RENDEZVÉNYRE


Az EDF DÉMÁSZ Zrt, az Integrált Oktatási Intézmény (Kiskőrös), a Szövetség a Kiválóságért Közhasznú Egyesület és az Alternate Kft meghívja Önt
a „Társadalmi felelősségvállalás – CSR ahogy mi gondoljuk” című rendezvényre

Időpont: 2012. június 19. 13-16:30 óráig (16:30 – 17:00 konzultációs lehetőség)
Helyszín: EDF DÉMÁSZ Székház, 6720 Szeged, Klauzál tér 9.

„A Társadalmi felelősségvállalás (CSR) egyre inkább elvárásként fogalmazódik meg szinte minden szervezet irányában, mely szolgáltatást nyújt, terméket állít elő akár a lakosság, akár a gazdasági élet más szereplői számára. Tekintve, hogy minden szervezet kapcsolódik valahogyan a társadalomhoz, méretétől és ágazati hovatartozásától függetlenül, egyik feladatává válik a Társadalmi felelősségvállalás beépítése a mindennapi gyakorlatba. Ugyanakkor látható, hogy számos szervezet számára ez még ismeretlen terület, amelynek kihívásaira nincsenek felkészülve.”

„Napjainkban a közszféra szereplői (önkormányzatok, oktatási, egészségügyi, szociális, kulturális intézmények) számára már nem kérdés, hogy sürgős tennivalójuk van a minőség és társadalmi felelősségvállalás területén. A dilemma csak az, hogy új úton kell elindulni, vagy a már meglévő vállalti jó gyakorlatokat kell lefordítani és adaptálni.”

A fenti gondolatok jól tükrözik a CSR helyét és szerepét a mai gazdasági és társadalmi élet vonatkozásában. Világosan látható, hogy az élhető társadalom, a környezet védelme, és a hiteles, átlátható, etikus gazdasági működés iránti igény egyre inkább hangsúlyos szerepet kap a mindennapi életünkben. Ennek szellemében alakítottuk ki a rendezvény programját is.

Tervezett program:

• EDF DÉMÁSZ Zrt. társadalmi felelősségvállalási gyakorlatának bemutatása.
• „Nagy CSR programunk” - Együttműködés a Máltai Szeretet Szolgálattal (EDF DÉMÁSZ Zrt.)
• „Kis CSR programunk” - „Rendhagyó környezetóra” (madár és növényvédelem) (EDF DÉMÁSZ Zrt.)
• „CSR-ÖKO projektek” - környezettudatos magatartás felismertetése és megjelenítése oktatási intézményi környezetben (Integrált Oktatási Intézmény, Kiskőrös)
• CSR Kiválóság Program 2012 - „A tettek magukért beszélnek: neked hány CSR-projekted lesz?” (Alternate Kft – Szövetség a Kiválóságért KhE.)
• „CSR Radar” – egy új, kísérleti CSR program a Dél-Alföldi régió települései számára, melynek kulcs elemei: önkéntesség, partnerség, tenni akarás. (Szövetség a Kiválóságért KhE.)

A tájékoztató során a résztvevők megismerik a két CSR témájú pályázati program részleteit, illetve a részvétel feltételeit. Mindkét induló CSR program mind a vállalati szektor, mind a közszféra szereplői érdeklődésére egyaránt számot tart.

A rendezvényen való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Regisztráció link itt

A rendezvényen való részvétel korlátozott számban lehetséges, a jelentkezéseket ezért a beérkezés sorrendjében tudjuk fogadni.

Érdeklődni és jelentkezni az alábbi elérhetőségek segítségével lehet:
Tel/Fax: (061) 331-9311
Mobil: 30/515-1297
E-mail: info@kivalosag.hu

A rendezvény helyszínét az EDF DÉMÁSZ biztosítja. Várjuk Önöket szeretettel!

2012. június 2., szombat

Együttműködéssel, innovatív technológiával és önkéntesekkel egy védett növényfajért

Örömmel kezdünk neki a CSR Kiválóság program keretében megvalósított fejlesztések, programok bemutatásának.

Elsőként a jövőbarát elköteleződéséről és programjairól híres EDF DÉMÁSZ partnerségben megvalósított, a homoki nőszirom élőhelyének feltérképezésére irányuló kezdeményezéséről adunk hírt.

A villamosenergia továbbítása jellemzően légvezetékeken történik, amik amellett hogy nem a legszebb látványt nyújtják, hatással lehetnek a terület biodiverzitására, így a honos növény- és állatfajok élőhelyére is. Az EDF DÉMÁSZ Hálózati Elosztó Kft. a villamosenergia-hálózaton végzett üzemzavar-elhárítási, fejlesztési és karbantartási tevékenysége során, esetenként védett területeken, taposási károkat vét, amelyet komoly természet- és madárvédelmi tevékenységével ellensúlyoz.

Együttműködésben a szintén EDF leányvállalattal, a Budapesti Erőmű Zrt-vel, a vállalat támogatja a Natura 2000 természetvédelmi hálózat programját. A program által védett Kiskunhalas környéki homokpusztákon, a Pirtói dűlökön honos, védett, évelő növényfaj, a homoki nőszirom (Iris humilis subsp. arenaria) egyedszámával,elhelyezkedésével és gyarapodásával kapcsolatos közös felmérést a Magyar Biodiverzitás-kutató Társaság koordinálja. Az EDF Csoport GPS készülékek adományozásával, és a cégcsoport sportegyesületeinek önkénteseivel segíti a Kiskunsági Nemzeti Park és a Magyar Biodiverzitáskutató Társaság közös programját, amely során megszámolják a területen található homoki nőszirom példányokat, illetve GPS segítségével meghatározzák a virágok GPS koordinátáit.

2012. április 15., vasárnap

Előrefizetéssel az eladósodás ellen

A Máltai Szeretetszolgálat 2004 óta tevékenykedik a monori cigánytelepen, ahol ma ötvenöt háztartásban mintegy négyszázan élnek, korábban sokan közülük több százezer forint adósságot is felhalmoztak, a kikapcsolt fogyasztók pedig a házak között áthúzott vezetékeken jutottak illegálisan áramhoz. 

Az előrefizetős órák felszerelésével az adósság növekedése megállt, megkezdődött a régi tartozások rendezése, a rendszer teljes körű elterjesztése pedig az illegális vételezéseknek is véget vethet. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat komoly tapasztalatokat gyűjtött az előrefizetős órák alkalmazásáról, hiszen az ország számos nyomortelepén évek óta alkalmaz ilyen mérőket. A monori cigánytelep az első olyan helyszín, ahol 100 százalékos kiépítés valósul meg. Az órákat tavaly decemberben kezdték felszerelni, a rendszer kiépítése ma már meghaladja a kilencven százalékot.

Általános tapasztalat, hogy az előrefizetős órák tudatos fogyasztásra és takarékosságra nevelnek. A családok ritkán maradnak áram nélkül, ha elfogy a feltöltött mennyiség, egy-két napon belül mindenki talál valamilyen megoldást az óra ismételt feltöltésére. Monoron 2500, 5000 és 10000 forintos egységeket töltenek fel a fogyasztók. A korábban hátralékot felhalmozó adósok esetén a feltöltő kód vásárláskor befizetett összeg felét a tartozás rendezésére fordítja a szolgáltató. A családok átlag két hét alatt tanulták meg kiszámolni, hogy hány napra elég az óra kijelzőjén kilowattórában látható egyenlegük, és jól érzékelhetően visszafogták fogyasztásukat is.

Az EDF DÉMÁSZ a Máltai Szeretetszolgálat programjához kapcsolódva vállalta a monori szerződéskötési igények csoportos ügyfélkezelését, és az előrefizetős mérő működéséhez szükséges kód kiadását. Az előkészítő munka során az EDF DÉMÁSZ Hálózati Elosztó Kft. a monori telepen elvégezte a mérőhelyek felmérését, kialakítását, és előrefizetős mérők felszerelését. Ennek során helyreállt a szabályos és biztonságos áramvételi csatlakozás lehetősége a családok számára. Az EDF DÉMÁSZ felelős villamosenergia-szolgáltatóként fontosnak tartja, hogy a mindennapi élethez elengedhetetlen villamosenergia-szolgáltatás a nehéz élethelyzetű társadalmi csoportok számára is elérhető legyen.

A Máltai Szeretetszolgálat programja segítheti a tudatosabb energiafogyasztást és a fogyasztói felelősség kialakulását, hiszen az előrefizetős mérővel rendelkező ügyfelek csak a már kifizetett villamos energiát fogyaszthatják el, így nem keletkezik hátralékuk, az egyébként is nehéz élethelyzetben élők további eladósodása megelőzhető.

2012. február 6., hétfő

EUROPAN - Előttünk az utódunk

Az EUROPAN Nemzetközi Építészeti és Városépítészeti Tervpályázat a fiatal - 40 év alatti - építészek, városépítészek, tájtervezők legnagyobb európai seregszemléje. Az Europan 11 versenyben 17 ország 49 városa biztosított lehetőséget fiatal építészek elképzelései számára. Szeged - az EDF DÉMÁSZ támogatásával – az áramszolgáltató 2009 óta nem használt 2,6 hektáros telephelyével szerepelt a pályázaton.

A hazai szakmai zsűri 8 munkát juttatott tovább a norvégiai döntőbe, köztük 5 magyart. A nemzetközi zsűri egy magyar és egy angol csapatot dicséretben részesített, az első díjat magyar csapat nyerte.

A fiatal építészek Alice Csodaországát tervezték az iparterületre. 41 induló közül A Vörös lufi fantázianevű magyar csapat, Kun Tamás és Álmos Gergely debreceni, valamint Mezey Tamás szegedi származású Budapesten élő építész nyerte az egykori Szegedi Erőmű telepre kiírt nemzetközi tervezőversenyt.

Január 20-án az EDF DÉMÁSZ Zrt. Klauzál téri székházában, pontosabban az EDF Galériában Hiezl József, a Társaságcsoport vezérigazgató-helyettese adta át az első díjat a győztes csapatnak. A pályamunkákból Víziók címmel nyílt kiállítás. A kiállítás megnyitóját és az ünnepélyes díjátadót követően szimpóziumon mutatkozott be a tervpályázati rendszer, a díjnyertes pályázók ismertették tervüket a zsűri és a meghívott szakértők értékelése mellett.

2012. január 3., kedd

Jövőbarát mosolyok

Fergeteges hangulatban nyílt meg a Sajátos Jövőbarát Energia kiállítás az EDF Galériában Szegeden decemberben. A sajátos nevelési igényű gyermekek részére kiírt képzőművészeti pályázatra 150 alkotás érkezett Bács-Kiskun és Csongrád megyékből.

A szakmai zsűri által odaítélt díjakat Thierry Le Boucher vezérigazgató és Hiezl József vezérigazgató-helyettes adta át a csillogó szemű gyermekeknek.

 „Téged hogy hívnak? Engem Csabának. Nagyon köszönjük ezt a szép megnyitót és a finom ebédet!” – így köszönt el az egyik díjazott a rendezvény egyik szervezőjétől, miközben kezet fogott vele. Ezzel fejezte ki, hogy az EDF DÉMÁSZ jó példát mutatott a közösségnek társadalmi felelősségvállalásból. A gyermekek által tanítóik támogatásával, szívvel-lélekkel készített alkotásokat több mint százan tekintették meg két hét alatt. Ha a távolság és az idő már nem is engedi, legalább egy elektronikus galéria formájában ízelítőül álljon itt egy vendégkönyvi bejegyzés és néhány csatolt kép a kiállításról.

 „Jó volt viszontlátni a képeimet Nagyszerű érzés!” Léna


EDF DÉMÁSZ CSR csapata

2011. december 21., szerda

Beérett a munka gyümölcse - év végi díjeső a CSR Kiválóság vállalatainak

Több szervezet is év végére időzítette a díjátadó ünnepségeit, amelyeken szép számmal kaptak elismerést a CSR Kiválóság program cégei. Íme egy rövid összefoglalás, kiegészítéseket küldjetek bátran! Gratulálunk!


MPRSZ CSR Best Practice pályázat


  • Mintaértékű CSR projekt Budapest Airport Zrt. klímavédelmi programja (részletesebb bemutatás az Ozone díjnál lejjebb)
  • Mintaértékű CSR projekt a Dreher Sörgyárak Zrt. Arany Ászok Amatőr fociklub kezdeményezése
A sörgyár egyik zászlóshajó márkájának, az Arany Ászoknak 2009-ben indult ez a hároméves együttműködése azzal a céllal, hogy támogassa az amatőr focicsapatokat, elismerje az egyéni és csapatteljesítményt, építse a közösségi összetartozást. A csapatok számára a mérkőzéseken elengedhetetlen felszereléseket biztosították, melyre különben a csapatoknak saját erőforrásból nem futotta volna.


  • Példaértékű CSR gyakorlat és Mintaértékű CSR projekt kategóriában elismerést szerzett a Jabil Circuit Magyarország Kft.
Az első díjjal a CSR stratégiát és a 2010-11-es CSR tevékenységüket ismerte el a zsűri, többek között a következő megvalósított programok értékelésével: megváltozott munkaképességűek toborzása, Mentor Program, Zöld Iroda Verseny, Állj az Egészség Partjára program, Önkéntesség 2011, energetikai program, jelnyelv tanfolyam, hulladékhasznosítás, sport programok (Jabil 3 próba). A mintaértékű projekt kategóriában a megváltozott munkaképességűek alkalmazásának gyakorlatát mutatták be.
  • Valóban Felelős Vállalat Díjat nyert a Grundfos Magyarország Gyártó Kft.
Felelős üzleti gyakorlatával, az alaptevékenységhez kapcsolódó CSR kezdeményezésekkel és eredményekkel, főként a dolgozói bevonás, a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatása és a beszállítókkal közös programok elismeréseként.

A CSR Best Practice díjazottjai (sajnos több szervezett lemaradt a fotóról)


Ozone Network televízió "Ozone Zöld Díj"


  • A csatorna felkéréséből a Szent István Egyetem klímatanácsa ítélte oda a díjat a Budapest Airport Zrt.-nek, a vállalat által készített egyperces, a klímavédelmi intézkedéseket bemutató videója alapján. A Budapest Airport nagyszabású energia-racionalizációs programját mutatta be, amelynek keretében egyebek mellett felújította a futópályák és a repülőgép állóhelyek fénytechnikai rendszerét, napkollektor rendszert telepített az 1-es terminál tetejére, valamint jelentősen csökkentette földgázfelhasználását is. A film látványos – repülőtéren forgatott – illusztrációkkal bizonyítja, hogy az elmúlt években jelentősen csökkent a repülőtér ún. széndioxid lábnyoma, ami az éghajlatváltozást előidéző környezetterhelés elfogadott mutatószáma.




Legjobb Munkahely díj


  • Bácsvíz Víz- és Csatornaszolgáltató Zrt. a 2050-100 fő között foglalkoztató szervezetek között második helyezést ért el a az Aon Hewitt felmérésében. A díjat többek között az emberközpontú, és értékteremtő munkahelyi kultúrának, az őszinte kommunikációnak, valamint a dolgozók megbecsülésének és szakmai fejlődésük támogatásának köszönheti a szervezet.  

CSR Hungary Díj
  • Sokszínűség- esélyegyenlőség kategóriában nyerte el a díjat a Jabil Circuit Magyarország, többek között esélyegyenlőségi tervével, a megváltozott munkaképességűek toborzási gyakorlatával és a beilleszkedést segítő jelnyelv tanfolyam szervezésével.
  • Monok Kinga, Palásti Lajos és Dankó Viktória



2011. december 14., szerda

JABIL – a jó gyakorlatok tárháza

A CSR keretprogram 4. állomása a JABIL tiszaújvárosi telephelye volt november 30-án. Első tapasztalatunk az volt, hogy messzire esik Szegedtől... ködben meg még messzebb.

A távolság és az idő leküzdése után azonban számos jó előadást láttunk, és kinyílt előttünk a JABIL jó gyakorlatainak tárháza is. Ezek közül csak néhány:
  • A belső prezentációkat lean szemléletben készítik el. Kialakították ennek tartalmi és vizuális elemeit.
  • Nyílt napot és toborzást tartottak megváltozott munkaképességű potenciális munkavállalóknak. Az eseményeket a gyárban és az ellátó intézményekben tartották a civil szervezetek közreműködésével.
  • Perlátorokat szereltek fel a vízcsapokra, ezzel egyértelműen tudták csökkenteni a vízfogyasztást (pl. a tusolókban).
  • Ingyenes tankönyv börzét, csere-berét szerveztek iskoláskorú gyermeket nevelő munkatársaknak.
  • Mentor programot indítottak, amelyben az új belépők, a munkakört váltók és az önkéntesen jelentkezők kapnak mentori segítséget. A mentorokat is képzik, hogy ez a tevékenységük szakmailag, emberileg is megalapozott legyen.
Most már csak az a kérdés, hogy melyik jó gyakorlatot vesszük át alkalmazásra, és az átvételt hogyan illesztjük saját működésünkbe. Ez rajtunk áll.

Az útravalóul kapott sok jó gyakorlatot pedig köszönjük a JABIL Csapatának!

EDF DÉMÁSZ Csapat

2011. november 28., hétfő

„Fogyatékosság-barát munkahely” lett a Grundfos

2011. áprilisában, 10 éves tapasztalattal a rehabilitációs foglalkoztatás terén, úgy döntöttünk, hogy megpályázzuk a Fogyatékosság-barát munkahely elismerést. Ezen elismerést eddig Magyarországon 9 szervezet érdemelte ki.

Ahhoz, hogy a pályázatunk sikeres legyen és méltóak legyünk az elismerésre, egy 3 hónapos rövidtávú és egy 2 éves hosszú távú fejlesztést kellett vállalnunk a megváltozott munkaképességű kollégák foglalkoztatásával kapcsolatban.

A rövid távú fejlesztés megvalósítására idén június és július hónapban került sor. 2011-ben 104 főre bővült a megváltozott munkaképességűek létszáma a Grundfos Magyarország Gyártó Kft-nél, az újak beilleszkedésének segítésére és a személyes kapcsolatok fejlesztésére helyeztük a hangsúlyt. ”Élmény alapú, együttműködést fejlesztő” programcsomag keretében, cserekirándulásokon építhették a kapcsolatokat és ismerkedhettek egymás munkakörülményeivel a tatabányai és székesfehérvári gyáregység rehabilitációs részlegein dolgozó kollégák és vezetőik. 
 
A szakok közötti együttműködés javítása érdekében a rehab részleg dolgozói speciálisan az ő igényeikre kidolgozott csapatépítő tréningen vehettek részt a dunaalmási lovardában és a pálmajori rendezvényközpontban. A csapatépítő tréningek - a tréning cég, a vezetők és a résztvevők szóbeli visszajelzései és az írásos tréning értékelő alapján is - minden területe, így a programok, hangulat, együttműködés fejlesztése egyaránt magas pontszámot kapott a résztvevőktől.

Az elmúlt évek rehabilitációs foglalkoztatásának tapasztalatai rávilágítottak arra, hogy a kollégáknak speciális oktatási anyagra és módszerre van szükségük, egyéni szakmai fejlődésük elősegítésének érdekében. Ez az oktatási anyag a munkafolyamatokat fényképekkel illusztrálja, ezáltal is könnyebbé téve magát a munkavégzést.

A 3 hónapos megvalósítási szakasz teljesítése után, szeptemberben akkreditációs bizottság ellenőrizte és értékelte a fejlesztéseinket. Novemberben pedig értesítettek minket róla, hogy sikeresen teljesítettük a pályázati feltételeket, érdemesnek találtak minket a „Fogyatékosság-barát munkahely” elismerés és a vele járó logó használatára.

10 éve folyó munka eredményének tekintjük az elismerést, célunk, hogy láthatóvá tegyük még több fogyatékos személy részére, hogy cégünknél örömmel fogadjuk a jelentkezésüket.
A munka nem áll meg, a 2 éves hosszú távú fejlesztésünk megvalósítása folyik, mégpedig egy olyan intézményi kapcsolatrendszer kiépítése Tatabánya és Székesfehérvár környékén, mely által szélesebb körből (pl. intézményben élő fogyatékos személyek) tudunk fogyatékos/megváltozott munkaképességű személyeket kiválasztani.

Grundfos Magyarország Gyártó Kft. 

2011. november 26., szombat

"Normálisan" működni


További fotók

Kis csapatunkkal a CIB Bankban jártunk, hogy egy kicsit betekinthessünk abba, hogyan látja egy nemzetközi bank a fenntarthatóságot, saját szerepét és lehetőségeit.

A gazdasági válság, a devizahitelek, a politikai kommunikáció manapság igencsak megnehezítik a bankok társadalmi tevékenységeit. Hogyan lehet mégis kiutakat találni a devizahitelek által behatárolt, negatív tartalmakkal teli kommunikációs térből? Hogyan lehet úgy segíteni társadalmi és ökológiai környezetünkön, vagy önkénteseket toborozni a munkatársak köréből, hogy azt a pénzügyekre érzékeny sajtó, a kormányzat, az ügyfelek, a tulajdonosok, és a befektetők is elfogadják, esetleg elismerjék?
Ezekre a kérdésekre kaptunk válaszokat és programokat, Szinai Ádám CSR szakértőtől, és Horváth Krisztiántól, aki a CIB Lakossági Üzletágának ügyvezetője.

"A CIB szakmai napon ismét sok tapasztalattal lettünk gazdagabbak, hiszen olyan világba nyertünk betekintést, amelyről eddig csak a médián keresztül voltak információink, éppen ezért kíváncsiak voltunk, hogy mit is tehet egy pénzintézet a társadalmi felelősségvállalásért. Igen érdekesnek tartottuk pl. a válságról szóló előadást, vagy a „normális bank” érdekében tett erőfeszítéseket, valamint a fenntarthatóságért, környezetünkért tett vállalásokat (CIB -kerékpárok biztosítása a fővárosi székházak közötti, környezetbarát közlekedés elősegítésére, szelektív hulladékgyűjtés, stb.), az önkéntes napok bevezetését, ill. a „Bátor Tábor”-t."
Martin János Szakiskola
 - Egy bankcsoport életében is mindennek az alapja az etika, ennek tárgyiasult formája pedig az Etikai Kódex. Hétköznapi nyelvre lefordítva, az alapvető emberi értékek határozzák meg kapcsolatainkat - otthon is -, és nincs ez másképp üzleti vagy CSR tevékenységeink során sem. Habár nehéz terepen vagy bizalmatlan környezetben kell munkálkodnunk, mindig vannak „jó ügyek”- akár civil, akár céges kezdeményezésben -, amiket lehetőségeink szerint támogathatunk - mondta Ádám.


"Számomra különösen nagy élmény volt a CIB banknál töltött szakmai nap és azt gondolom, elmondhatom ezt a kollégáim nevében is, ugyanis számunkra (mint vízi közműveket üzemeltető társaság) nem mindennapi lehetőség, hogy egy bank életébe belűről is betekinthessünk. Jó volt hallani, hogy a CSR tevékenységeik kapcsán milyen kezdeményezéseket, erőfeszítéseket tesznek, melyre példaértékű a november 25-26-án megrendezésre kerülő Országos Élelmiszer-gyűjtési Nap, ahol 700 önkéntes munkatárs is bevonásra kerül. Az előadók részéről, különösen szimpatikus volt, hogy őszintén, nyíltan beszéltek a bank életéről, a válság hatására kialakult nehézségeikről, lehetőségeikről."
BÁCSVÍZ
Ha itt, nálunk, az EDF DÉMÁSZ CSR táblázatait nézegetjük, a sorok között munkatársaink jobbító és segítő szándékait találjuk. Most, megcélozva a kiválóság iránti elkötelezettségünk elismertetését, ezeket az erőforrásokat rendszereznünk kell. Először is összefésüljük a különböző, egymástól független eredetű CSR tevékenységeinket. Majd beépítjük a szakemberek, és az elismert gyakorlattal rendelkező vállalatok tapasztalatait, hogy jobb, élhetőbb, fenntarthatóbb munkahelyi közösségben, és környezetben tölthessük napjainkat.    

A bejegyzést készítette: EDF DÉMÁSZ Csapat